Cégtörténet
A DRAMATRIX-et Budapesten élő angol és amerikai állampolgárok és színészek közösen hozták létre 1996-ban. Az ötlet abból a felismerésből származik, hogy az üzleti világ és a színművészet kölcsönösen tudnak egymás tapasztalataiból tanulni. Az üzleti élet profitorientált, racionális gondolkodása és a művészvilág kreatív, játékos módszerei nagyon eredeti, termékeny kölcsönhatásba léphetnek.
A DRAMATRIX meggyőződése szerint nagyon lényeges, hogy időnként kiemeljük az embereket a mindennapi rutinból és bátorítsuk őket arra, hogy szélesítsék eszköztárukat.
Az improvizációs játékokat és drámatechnikákat, illetve a színészképzésben is használatos készségfejlesztő gyakorlatokat már több, mint 10 éve használjuk sikeresen az üzleti kommunikációs tréningeken. Az elmúlt évtized során – partnereink igényeire reagálva – több, mint 10 féle tréninget fejlesztettünk ki. Sokat dolgoztunk azon is, hogy a programok a lehető legrugalmasabban kezelhetők legyenek, így különböző formátumban elérhetők a néhány órás workshopoktól a 2 napos, kis csoportos tréningekig.
A több, mint 100, különböző szektorban tevékenykedő eddigi ügyfeleink visszajelzései alapján a DRAMATRIX programok valódi, viselkedésben is megnyilvánuló fejlődést hoznak. A résztvevők véleménye pedig azt tükrözi, hogy miközben igazi segítséget kapnak a problémáikhoz, baráti közegben, szórakoztató feladatokon keresztül tanulnak.





















