Konfliktuskezelés
„A legelégedetlenebb ügyfeled a tanulás legkiválóbb forrása.”
(Bill Gates, amerikai üzleti mágnás és a Microsoft elnöke)
Bevezetés:
Miért tud a DRAMATRIX színész-trénereivel érdemben segíteni a konfliktusok leküzdésében? Elsősorban azért, mert a konfliktus a színház alapeleme. A színészek játék közben nemcsak szavakkal közvetítenek üzeneteket, reakciókat váltanak ki és reagálnak. Sikerük legalapvetőbb feltétele pedig az interakció, a partnerrel való együttműködés.
Néha a munkatársakkal való konfliktust, a stressz okozta feszültségeket nehezen viselik. A vezetőknek tudniuk kell pozitív, illetve negatív visszajelzéseket adni, kritikát, döntéseket úgy továbbítani, hogy az a másik fél számára felfogható és elfogadható legyen. Rendkívül fontos, hogy beosztottjaikkal, kollégáikkal való viselkedésükben ne a vezetői elvárások, presszió nyilvánuljon meg, hanem a toleráns, szupportív viselkedés.
A drámatechnikák alkalmasak kommunikációs készségeink fejlesztésére a megtapasztalás segítségével és növelni tudják hatékonyságunkat az üzleti életben. A konfliktuskezelési tréningen interperszonális készségeket javító feladatokat használunk. A résztvevők nem elméleti megközelítésben, hanem saját tapasztalataik alapján és azokat színházi feladatok segítségével értelmezve dolgoznak a nekik nehézséget okozó szituációkon és személyiségtípusokon.
Célok:
-
Kommunikációs alapismeretek
-
A konfliktusok típusai, forrásai, strukturális tényezők megértése
- Indulatos ügyfelek/kollégák kezelése
-
Munkahelyi stressz kezelése
Tartalom:
-
Valós munkahelyi nehéz helyzetek elemzése, megvitatása
-
Különböző karaktertípusok differenciált kezelése
-
A konfliktusok megelőzése
-
Konfliktuskezelési stratégiák
-
A hang hatékony alkalmazása
-
Információ hatékony továbbítása (mik akadályozhatják a megértést?)
Milyen módszereket használunk?
-
Színészekkel demonstrált kezelési módok (a jelenetet a résztvevők rendezik, javaslataikat a színészek beleépítik a szituációba (ld. fórum színház)
-
Interaktív kommunikációs játékok
-
Improvizáció a reakcióképesség és az önbizalom fejlesztésére
-
Szerepjátékok színészekkel
- Videós rögzítések és elemzések
Attitűdöt és érzelmeket is befolyásoló tréningek esetén a megtapasztalás, a konfliktusok biztonságos, dramatizált helyzetekben való kiélése fordíthat a megszokott viselkedésen. A program viselkedésbeni változásra törekszik, ennek érdekében a kommunikáció racionális, emocionális vetületével és a testbeszéddel is foglalkozik.
A konfliktuskezelési tréning módszeréről bővebben itt olvashat!
Részletesebb információkat a tréningről itt kérhet tőlünk!





















